Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. fejezet

2011.12.03

  Az indulás


  - Anyu, miért kell költöznünk? – kérdezem édesanyámtól, mikor az utolsó csomagokat pakoltuk be az autóba. Nem nagyon örültem a váratlan ,,utazásnak”, mert egyrészt szerettem régi házunkat, és itt kell hagynom barátaimat is. Más részt meg egy héttel ezelőtt sikerült összejönnöm Milánnal, az osztály leghelyesebb srácával, erre két nappal ezelőtt szüleink bejelentik, hogy költözni fogunk, a ház már készen van. Ekkora balszerencsét! Amúgy igen, szüleink. Ugyanis van egy ikertestvérem. Kétpetéjű ikrek vagyunk, bár ez első ránézésre nem nagyon látszik, ugyanis csak a szemünk színe eltérő. Nekem zöld, testvéremnek barna szeme van. Mindkettőnknek vállig érő, vörös hajunk van, de a húgomé egy kicsit világosabb és rövidebb, arcunkon szeplő,


  - Már megmondtam, apukádat áthelyezték a Magulai állatklinikára, mely az ország túlsó felén van. Emiatt ott is kell laknunk. – jött a magyarázat, melynek nem nagyon örültem. Apukám 42 éves, állatorvos. Nagyon szereti az állatokat, ezt a szenvedélyét tőle örököltük húgommal, Ninettával. Mindketten lóbolondok vagyunk, s két szép ló büszke tulajdonosa is.

  - Ugyan Cia, mi ezzel a bajod? – Ninát úgy tűnt nem izgatja különösebben a költözés. Nem is csoda, világéletébe félénk volt, nincs túl sok barátja. Szabadidejét általában lovával, Pecséttel tölti.

  Pecsét egy jegy nélküli sárga gidrán. Teljes neve Arany Pecsét. Tehetséges kanca, Nina már sok díjugrató versenyt nyert vele.

  - Lányok, elmentek a lovakért? Addig én fölcsatolom a lószállítót és utánatok megyünk, utána indulunk. – szólt apu. Ninával elindultunk az utca végén lévő béristállóhoz, hogy felkészítsük a lovainkat. Reméltem, hogy Milán is ott lesz és tudok vele utoljára még beszélni egyet.

  Szerencsére megpillantottam, mikor a pályára vezette lovát, Szélvész Herceget. Utána futottam.

  - Milán! Várj! Gondoltam, elköszönök tőled.

Apuék hamarosan itt lesznek és elmegyünk. Hiányozni fogsz. – mondtam neki.

  - Te is nekem, Cia ,majd írok neked e-mailt és hívlak.

  - Rendben. – Milán egész végig a szemembe nézett, majd lassan közelebb hajolt, s gyengéden megcsókolt. – Vigyázz magadra, Cia. – köszönt el. Gyorsan elsiettem. Megcsókolt… gondoltam Megcsókolt! Tehát tényleg szeret engem! Mámorban úsztam.

  Beléptem az istállóajtón, s egy pillanatra elfelejtettem Milánt, a költözést, mindet. Csak a lovak és a széna illatát éreztem. Kinyitottam a szemem, s a folyosó utolsó bokszához mentem, hogy üdvözöljem lovam, Fecskét.

  Fecske egy sárga kisbéri félvér. Teljes nevén Röpke Fecske. 170 cm magas, könnyen kezelhető kanca. Én is díjugratásban versenyzem, húgomhoz hasonlóan, nem kis eredménnyel. - Szia, szépség, hogy vagy? Felkészültél az utazásra? - szóltam kedvesen lovamhoz, majd előhalásztam neki egy répát a zsebemből.

  - Milán miatt nem akarsz költözni? – szólalt meg mögöttem hirtelen Nina. – Láttam, hogy megcsókolt.

  - Miatta is. – vörösödtem el a hirtelen kérdésre. Mellesleg nem gondoltam, hogy más is látja a csókot.

  - Egy fiú miatt nem kéne ekkora felhajtást csinálni!

  - Ő nem EGY fiú, hanem az osztály leghelyesebb fiúja, ezt neked is be kell látnod! – mondtam neki kissé ingerülten, majd lecsillapodva témát váltottam – Amúgy, Pecsét hogy van?

  - Jól – majd kis szünet után az ajtó felé for-dult. - Szerintem megjöttek apuék, gyere.

  - Megyek. – együtt kisétáltunk. Tényleg megérkeztek. Kivezettük a lovakat az istállóból, fel a lószállítóra, majd elindultunk. 
 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 16643
Hónap: 89
Nap: 2